Vágyak, tervek, hazugságok. Hitted volna, hogy ezen 3 szó valaha is egy mondatban szerepel? Most elmagyarázom a saját szememmel, én hogyan gondolom mindezt. Mikor gyerek vagy, tele vagy tervekkel, vágyakkal a jövőre nézve, majd azzal a hazugsággal etetnek, fel kell nőni, és el kell felejteni a légből kapott, megvalósíthatatlan terveket. Az én esetemben nem így volt. Vágyaim és terveim nem léteztek, úgy neveltek, hogy bábként tegyem teendőim, mint egy irodai munkás. Mikor kicsit nagyobb lettem és szerelmes, megszületett az isteni szikra. Vágyakozni kezdtem a többre, terveket akartam, meg akartam adni az örömöt, annak, aki a legtöbbet jelent nekem. Viszont fogalmam sem volt, hogy is kell tervezni, milyen az, ha valakinek van elképzelése a jövőjéről, kitűzni célokat. Ezek a gondolatok olyanok voltak számomra, mint azt mondani egy babának: egy nap járni és beszélni fogsz.

Hazugság azt mondani egy gyereknek, nem lehet űrhajós vagy zongorista. Nem szabad azzal burkolózni, hogy nőjj fel, ebből nem lehet megélni. Mikor ráeszméltem saját önzőségemre, zongorázni akartam, billentyűket lenyomva olyan dallamokat lejátszva, mely nem csak érzéseket kelt másokban, de meg is szépíti a világot annak, aki éppen megszólaltja a hangokat. Igaz, most már felnőttem, és szembesülök nap, mint nap azzal a kihívással, ami miatt a szülők annak idején összetörték gyermekeik vágyait. 

Ugyan nem egyszerű, de megélek, lehet jobban is élhetnék, többet félrerakhatnék, ha nem vágytam volna többre. Egy új lakás, egy autó. Mindezeket már magam mögött tudhatom, amire nagyon büszke vagyok, de hisz tudjátok, az élet nem fekete vagy fehér: a lakás albérlet, az autót pedig állandóan szerelem. 

Mindezek ellenére boldog vagyok és következő célom az, hogy megtanuljak zongorázni.
Vágyam ezt a dalt is lejátszani, hát hallgassátok: