Ugye vannak azok, akik boldog kapcsolatban, vagy házasságban  élnek „életük szerelmével”. Egy idő után a babusgatás alább marad. Magától értetődővé  válika másik jelenléte, bele se gondolunk, mi lenne, ha nem lenne. A jóhoz könnyű hozzászokni, de azért tenni is kell.  Hirtelen jön egy potenciális ellenfél, aki hirtelen szembesít azzal, a párod nem a tulajdonod, így ő is bármikor meggondolhatja magát. Olyankor néhány embernél előjön a belső bizonytalanság, vajon tényleg én vagyok neki a legjobb? Vajon mindent megtettem annak érdekében, hogy megadjam neki azt, ami a jár. Olyankor egy-két napig, vagy akár egy hétig foglalkozunk a másikkal, majd mehet minden a régibe. Mi van akkor, ha a párod is rájön, lehet ő többet is megérdemelne. Előbb vagy utóbb jönnek a veszekedések. Persze, egyik fél se hajlandó kompromisszumot kötni. Az emberek szét mennek, majd kezdődik az egész elölről. Miért olyan nehéz úgy gondolni a párunkra, hogy nem egyértelmű a jelenléte. Szedjük már össze magunkat, kérem. Tisztelet a kivételnek.