Bárkinek is meglepő, nem vagyok nagy sportoló... bocsánat, semmilyen sportban nem vagyok igazán jó és nem is igazán érdekel. A gyenge testalkatomnak köszönhetően, gyorsan ki is néztek maguknak, nemcsak a diákok, de a tanárok is. Így lehetett, hogy tesiből mindig csak 2-est kaptam. 

Viszont, amit már sokszor is említettem, a főiskola mindent megváltoztatott.
Ugye nálunk volt 4 félév kötelező testnevelés, de az bármilyen sport lehetett, akár színtiszta edzőterem látogatás is. Próbáltam valami testalkatot magamra erőltetni, de végül maradtam tönk (mindenhonnan egyenes, henger alakú). Miután lement a kötelező része a dolognak, visszatértek a dög unalmas órák és a Jigglypuff hangú tanárok. Nem volt más kiút, menekülőre fogtuk és olyan helyre futottunk, ahol a legtöbb jó ötlet kipattan: A KOCSMÁBA!

Oké-oké. Az ital rossz, az alkoholizmus komoly és szomorú, hogyan leépíti az embereket, de héé, álljunk csak meg egy szóra. Informatikus tanoncok voltunk, mi nem inni mentünk oda, hanem csocsózni. :)

Abban a hosszú időben, amíg oktatás helyett az asztali football rejtelmeit firtattuk, egész jól kikupálódtunk is belőle. Védtünk a területünket, így hamar híre is ment, hogy komoly ellenfelek vagyunk. Abban az időben, amíg csődbe nem ment a kocsma, mindig miénk volt az asztal.

Ohhh az az elismerés, hogy a kocsmáros már névről ismert minket, bajunkkal egyetemben, hogyha játszani támadt kedvünk, kérdés nélkül átadták, akik nem ismertek, azokat először ugye le kellett győznünk.

Mindenki másban volt jó, de mivel nem akarok neveket mondani, ezért becenevekkel helyettesítem őket. Fő csatárunk, a snake mestere Szépfiú volt. Ha vele találtad magad szembe, nem volt esélyed, csak abban imádkozhattál, hogy ne tudja megfogni a labdát. Aztán ott volt a másodcsatár, A skót. Noha ő nem volt skót nemzetiségű, minden tekintettben hozott minden skót sztereotípiát és küllemi jellemzőt. Az ő erőssége a kiszámíthatatlanság, a ferde labdák és a kontra jellemezte. Aztán ott volt a tündöklő, kopasz kapusunk, akit csak úgy hívtam Teal'c (aki nem ismerni, ő volt a földönkívüli segítség a Csillagkapu sorozatban). Boldog arckifejezése mögé burkolózva lajhárnak tűnt, de ő volt a leggyorsabb mindannyiunk közül. Végül én voltam, a másodkapus, aki két fontos jellemzővel bírt. Jobb napjaimon képes voltam billiárd módjára bepattintani a labdát az ellenség kapujába. A másik, hogy nevetségesen mázlis voltam, ha szotyizásról volt szó (értsd: csak áll a kapu közepén is észre se veszi, hogy kivédi a támadást). 

Nagyon jó csapat voltunk, nem igazán akadt ellenfelünk. Ennek ellenére négyünk közül csak egynek nem lett meg a diplomája. A csocsó szelleme örökre végigkíséri utunkat míg be nem találunk a kapuba.