...mondta a nagymama és berúgta a szemetet az ágy alá.

Nem vagyok az a nagy rendmániás, bár mindig úgy neveltek, hogy ha valami nem patent, akkor az ugyanakkora kupi, mintha tornádó söpört volna végig a szobán. Több mint két éve, hogy elhagytam a családi fészket. Egyedül élek a legénylakásomban. Nem mindig marad idő, rendrakásra. Letörölgetek, mosok, néha főzök is, de az az átkozott mosogatás. Hogy én mennyire utálom ezt. Valahogy mindig megtelik a mosogató. Mit is várnánk, hisz enni muszáj. Amióta összeszedtem magam, még nem vitt rá a lélek, de a heti kétszeri takarítás most már kötelező lett.

Ilyen, ha az ember magáról gondoskodik...

Mondjuk a munkahelyen sincs másképp, olyan sok beüzemelés, javítás, felújítás van terítéken, hogy dobozhegyekből áll a hely. Az asztalom meg tele van szerződésekkel, számlákkal, mert ugye azt a rengeteg internet szerződést is valakinek kell kezelni. Meg aztán semmi sem úgy működik, ahogy kell, holnap is Lellére megyek, hogy ellenőrizzük az egyik "irodát". Nemrég voltam időgazdálkodási tréningen, ott azt javasolták, hogy munka előtt negyed órával menjek be minden nap és rakjak rendet legalább az asztalomon. Utána pedig írjam össze a napi teendőimet.

Írjam össze, a teendőimet. Jó vicc, hogyan, ha minden nap más a munka, minden nap másért nyavalyognak, minden órában tönkremegy valami, de hogy Ben bácsitól idézzek:

"A nagy hatalom, nagy felelősséggel jár"

Szóval számomra az időgazdálkodási tréning sajnos nem sokat segített, annyi tippet elfogadtam, hogy hagyok magamnak ebédidőt, legalább fél órát, minden nap. Se telefon, se semmi meló.