Múlt hétvégén hazalátogattam, kicsit ápolni a régi baráti társasággal való kapcsolatomat, amikor szörnyű hí­rt kaptam. Édesanyám sí­rva hí­vott fel, hogy azonnal menjek. Indultam is, gondolkodás nélkül. Mire kiértem a házhoz 3 rendőrautó fogadott és több rendőr. Tudtam, nagy baj van. Mentem a ház felé közeledve az udvaron, mikor megállí­t két rendőr:
- Hozzátartozója, teszik fel a kérdést, amitől görcsbe rándul a gyomrom.

Nyeltem egy nagyot és csak annyit, mondtam:
- Nem vér szerinti, de olyan, mint ha az apám lenne.

Majd összenéztek és "kitessékeltek" az utcára, viszont nem értettem semmit. Kérdeztem, mégis mi történt. Erre jött a válasz, amit a mai napig nem tudok feldolgozni:

- Az ingatlan tulajdonosa elhalálozott.

Még 3-4 órán keresztül vártam a szakadó esőben, mikor elment mindenki. A rendőrök kezünkbe nyomták a kulcsot és mondták, zárkódjunk be. Beraktam édesanyámat a kocsiba, bezártam mindent és hazamentünk. Egészen másnapig a plafont bámultam, anyám pedig próbálta feldolgozni a halálát. 

Azóta is azon gondolkodom, hogy-hogy nem vettem észre, hogy valami nincs rendben, miért nem kerestem többet, és hogy soha többé nem láthatom, sohasem beszélhetek vele többé. Soha többé nem tudok odamenni a benzinkúton hozzá és már-már szokássá vált kávét meginni. Piszkosul hiányzik minden, ami hozzá köthető. Fejemben folyamatosan cikáznak továbbra is az emlékek, a teendők, a feladatok.

Sok gond van az emberben, amikor kicsit rosszul éreztem magam, ráfogtam arra, hogy mindenkinek a saját gondja a legnagyobb, de csak áltattam magam. Azok a problémák eltörpülnek az mellett, ami visszafordí­thatatlan. Egyszer majd talán megbékélek a dologgal, egyelőre ezt nem tudom megtenni. Győzködőm magam azzal, hogy idővel sikerül, mantraként hajtogatom, minden alkalommal, amikor egy szívbe markoló emlék előjön és sí­rni tudnék. Olyankor elhallgatok és belemélyedek a melóba. Szerencsére jó barátok vesznek körül, í­gy látják a kí­nom és próbálnak segí­teni, amit csak tudnak. 

A többit nekem kell magamban lerendeznem. Bánom, a be nem váltott í­géreteket, a meg nem valósí­tott terveket.

Ha megkérdezném, erről a helyzetről biztos ezt mondaná:

- Ez van, és akkor most mi van, megyünk tovább......lehajtott fejjel.

Laci emlékére